Most: Élő adás Keresés:
Rólunk
 
Együtt Európában címmel indult el európai internetes televíziónk 2011. március 17-én, délután ötkor. Első műsorunkat éppen akkor kezdtük sugározni, amikor aláírtuk az együttműködési megállapodást az Európai Parlamenttel és az Európai Parlament Kommunikációs Főigazgatóságával. A műsor a Zugló TV-ben készül.

Újabb fordulópontot jelentett munkánkban, amikor az Európa Napon, 2011. május 9-én működni kezdett saját internetes honlapunk, a www.h-uniotv.eu. Kezdetben a korábbi műsorainkat vetítettük egymás után, a napokban pedig már valódi internetes televíziónkat töltjük fel információkkal.

Szívesen együttműködünk azokkal az uniós támogatást kapott cégekkel, társaságokkal, oktatási intézményekkel, akik pályázati pénzeik felhasználásnak dokumentálásra keresnek partnereket. Felajánljuk kapcsolatainkat azoknak a fiatalokkal, akik érdeklődnek az európai témák, a szakmai fejlődési lehetőségek iránt!

Reméljük, hogy olyan átfogó, internetes televíziós programot nyújthatunk Önöknek, mely hiteles tájékoztatást ad az Európai Parlament, és természetesen az egész közösség életéről.

 
H-unioTV

Üdvözöljük oldalunkon!
Kellemes böngészést kívánunk!



  Kiemelt hirdetés
       
    Rólunk
     
 
 
 
     
  Együttműködő partnereink
Zugló TV Kft.
O.K. Sajtó és Információs Bt.
Label-84 Kft.
Aktion Produkciós Iroda
LAFOX informatika
Gyermekvilág-Ágyszínház Közhasznú Alapítvány
Társoldalak
Európai Parlament on-line szerkesztősége
Szponzorált linkek

Rólunk | Kapcsolat | Impresszum | Elérhetőségeink | Szerkesztőségi alapelveink
Desing: LAFOX Kft.